Napkeletről jöttem, nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa, 1912

Napkeletről jöttem, nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa, 1912
Budapest Főváros Levéltára, 1139 Bp., Teve utca 3-5.
nyitva: 2012. november 9–2013. március 13-ig, hétköznap 8-18 óráig


Manapság ritkán ejtjük ki mellékgondolatok nélkül ezt a szót: nemzeti. A Fővárosi Levéltár aulájában látható, Kós Károly életművének maghatározó darabjait bemutató kiállítás láttán senkinek nem kell kényelmetlenül éreznie magát – olyan alkotó munkáit láthatja a közönség, akinek nemcsak életműve, egész életvitele áll igazolásul elvei mögött.

Építészeti munkássága nagyrészt a kiállítás által felölelt periódusban, 1907 és 1914 között volt jelentős, a 20-as évektől könyvei és politikai szerepvállalása, a 2. világháború után pedig a tanítás állt tevékenysége fókuszában.
A Körösfői templomot jelképéül választó Fiatalok csoportja a tornyot, mint építészeti motívumot kitüntetett szimbólumként tisztelte. Kós egy írásában a tornyot a biztonság, zártság, túlélés metaforájaként idézi – utalva a nemzeti hagyományokra, melyek megőrzésére teljes életművében és életvitelében sikerrel törekedett. A kiállítás installációja is tornyokat idéz: háromoldalú, sisakkal fedett posztamenseken sorakoznak a Kós kézzel írott és illusztrált könyveinek részleteivel illusztrált, azok stílusához igazodó tipográfiával megjelenített, művészi színvonalú tablók. Kós Károly 1902-ben kezdte meg tanulmányait Budapesten, és 1919-ben döntött úgy, hogy véglegesen a Romániához csatolt Erdélyben telepszik le. A kiállítás apropója, hogy éppen 100 éve, 1912-ben épült fel két jelentős alkotása, Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjai és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete. Az Anthony Gall és Fabó Beáta koncepciója alapján felépülő kiállítás jó tagolással e két kiemelkedő pont köré szervezi az anyagot, amelyet nagyrészt Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum bocsátott rendelkezésre.
A tornyok egyik oldalán az életutat dokumentáló mozzanatok sorakoznak, a meghatározó mesterek és pályatársak, megnyert pályázatok, kapcsolatok, tanulmányok és tanulmányutak. A népi építészeti hatások mellett hangsúlyt kap a finn építészet, amellyel először az 1900-ban megrendezett Világkiállítás finn pavilonján keresztül találkoztak, majd főképp Maróti Géza építész, képzőművész közvetítésével személyes kapcsolat is kialakult a Fiatalok és a pavilont tervező Eliel Saarinen, Armas Lindgren és Herman Gesellius, illetve a díszítőfestést végző Akseli Gallen Kallela között. Saarinen és Kós személyesen is találkoztak, és kísérteties a hasonlóság Saarinenék 1901–1903 között Hvitträskban épült villája és Kós Károly „művészháza”, a Varjúvár között.
Az életrajzi dokumentumokkal és vallomásokkal párhuzamosan az installáció másik oldalát az említett időszakban tervezett épületek dokumentációja foglalja el. A harmadik oldalon az ihletet adó, majd később életformává váló mindennapok képei szerepelnek: a kalotaszegi hétköznapok, népi építészet, és a Kós Károly sztánai otthonában, a Varjúvárban zajló élet dokumentumai.
Különös hangsúlyt kaptak az anyagban az állatkerti pavilonok tervei, kiegészülve Haris Lászlónak a mai állapotot bemutató fotóival. Ezeket a levéltár emeleti kiállítótermében mutatják be, néhány eredeti tervrajzzal egyetemben. A kiállítóterem melletti folyosószakaszon néhány különösen míves építészeti részletről készült felvétel zárja a gazdag kiállítást, amellyel a Fővárosi Levéltár egy tavaly megkezdett hagyományt folytat. Lajta Béla életműve után Kós Károly munkásságának bemutatásával a közönség felé kívánnak nyitni, közkinccsé téve a zárt intézmény impozáns anyagát. A rendező partner, a Székely Nemzeti Múzeum jövőre Kós Károly évet hirdet, amelynek keretében az odautazó kiállítás mellett Kós dokumentációs központot hoz létre, és az építész Sepsiszentgyörgyön megvalósított műveinek katalógusát is kiadja.